Bogyay Elemér, az 1956-os Magyarok Világszövetségének elnökségi tagja csoportos látogatásban Temesvár – Zenta körzetében erősítette a baráti kapcsolatot. a hagyományok ápolása céljából. A korábbi látogatását felidézve meglátogatta a székesegyház altemplomában a tiszteletre méltó Béres érsek úr sírját. Felidézte, hogy a korábbi látogatásakor a nyomorúságos helyzetben tengődő egyház megsegítésére gyűjtés történt, amelynek meghírdetésekor azt ígérte elnökségi tagunk, hogy a gyűjtött pénzhez ugyanannyi adománnyal jarul hozzá. Így történt és 2500 Dollárhoz 2500 Dollárt adományozott, amelyet megható érzéssel fogadott a főpap. A mostani látogatás arról tanuskodik, hogy az 1956-os forradalom értékei nem mentek veszendőbe. A helyi újság riportot készített Bogyai Elemérrel, a figyelmet arra irányítva, hogy Kanadából haza költözve milyen tapasztalatai Vannak, hogyan látja Magyarországon az élet lehetőségeit, a költözéssel kapcsolatos változásokat.
Az erdélyi látogatás kapcsolatépítése eredményes volt, mert Kapor János plébános támogatva a felajánlott gyűjtőmunkát Erdélynek, látogatását ígérte a közel jövőben.

Bogyay Elemér a jó kapcsolatok keresésében, erdélyi útjával folytatta Varga János elhunyt elnökünk elévülhetetlen baráti kapcsolattartást magyar testvéreinkkel.

Budapest, 2025. június 17.